
Üdvözlünk Privlakán
Pihenj és töltődj fel a tenger közvetlen közelében
A település

Privlaka Horvátország egyedülálló települése, hiszen egy lapos homok-félszigeten terül el, így három oldalról tenger, illetve szigetek határolják. Privlaka vonzerejét tovább növeli, hogy déli fekvésű, így hosszasan végignézhetjük, ahogy a nap lenyugszik a szemközti szigetek dombjai között. Egy tökéletes nyaralási helyszín.

Két fontos esemény van a település életében. Egyik a Halászok éjszakája. Ezt minden év július közepén tartják. A halászok kihajóznak a tengerre és amit kifognak, azt az este folyamán saját maguk készítik el a főtéren. Mind e közben zenés programok és borkóstolások vannak. A másik jeles nap, minden év augusztus 8-án van. Ez a város napja, vagyis Privlaka éjszakája. Ez egy zenés, részben tradicionális, részben könnyűzenei horvátos, utcabál jellegű rendezvény. Érdemes úgy időzíteni a nyaralásunkat, hogy valamelyik ünneplésbe beleessen.
A Tengerpart



Kisgyerekes családoknak tökéletes választás, hiszen a sekély partokon a tenger vize 25-27 fokig is felmelegedhet. A strand 130 méterre található a szállástól. A part homokos, aprókavicsos, a tenger lassan mélyül és a vize kristálytiszta. A part mellet egy kis játszótér található. A helyi strandokon túl gyógyiszapot is találunk itt. A gyógyiszap-kezelés (Moszina-kúra) asztmára, reumára és izületi gyulladásokra a leghatásosabb.
A Kemping



A Dalmacija Camp, amiben a G&Sz Mobile Home is található, Privlakán, Zadartól 20 km-re északra fekszik. A kemping közvetlenül a tenger partján, egy nyugodt öbölben terül el. A kemping területén étterem-pizzéria, sörkert és fagyizó is található. A strandon egy gyorsbüfében csillapíthatod az éhségedet, vagy egy kellemesen hideg ital mellet élvezheted a kilátást a tengerre. A kempingtől 300 méterre egy szupermarket található, ahol friss pékáruval, gyümölcsökkel, italokkal, és teljes kínálattal várnak.
Aktív pihenés
Ha meguntuk a strandolást, vagy csak egy kis mozgásra vágyunk, béreljünk biciklit és fedezzük fel a szomszédos településeket: Nin, Vir, Sabunike. Több helyen kajakot vagy kenut lehet bérelni. Érdemes egy nap Zadarba ellátogatni. Zadar a régió központja, ahol annyi látnivaló van, hogy egy egésznapos kirándulást kitesz.

Nin óvárosa egy mesterséges, feltöltött kis szigeten helyezkedik el. Legmagasabb pontja mindössze 4 méter. Látnivalói közé tartoznak a sómezők és a Sómúzeum is. A Szent Kereszt templom egyesek szerint a világ legkisebb katedrálisa.

Ha Zadarban jársz mindenképp érdemes az óvárosba ellátogatni, a kikötöben sétálni, vagy egy különleges lépcsősorról, a "Tengeri orgonáról" végignézni a naplementét. Rögtön a Tengeri orgona után találjuk a Nap köszöntése alkotást. Ez egy napelem, ami magába szívja a nap energiáját, melyet este színes fényjáték formájában ad le.

Szükséged van egy kis adrenalinra? Bérelj egy Jet Ski-t vagy egy Quadot. Ha társasággal szeretnéd a tengert felfedezni, vegyél részt egy Jet Ski Safarin.
